Néhány évvel ezelőttig egyértelműen a venni választ adtam volna a címben feltett kérdésre. Venni, mert az otthon az otthon, ott azt csinálhat az ember amit akar. A házam a váram. Bármit megtettem volna azért, hogy saját lakásom legyen. Majdnem bármit meg is adtam volna érte. Kellett is, kb. 3 millió forintot és nem kevés darabot az egészségemből is. Hogy mit nyertem? Ősz hajszálakat és sok-sok tapasztalatot, amit most megosztok veletek.
"Ein Haus zu bauen liegt in der Natur des Menschen - Miete zahlen nicht!" (Házat építeni az ember természetéből fakad - bérelni nem!) - zengett 10 évvel ezelőtt Németország a reklámtól, melyben esőerdei őslakosok valamint eszkimók is a házat, iglut építettek.
Hibátlan gondolat, van benne valami ősi, természetes sugallat, ami miatt az ember szereti ha van egy része a világnak, ami CSAK az övé.
Nézzük mi van akkor, ha engedelmeskedik az ember ennek? Vegyünk egy tipikus, fővárosi 25 éves fészekrakó párt és nem statisztikailag, hanem életszerűen átlagos körülményeket: kettejüknek havi 190.000Ft bevétel, 1.000.000Ft készpénz önrészhez, szülői segítség, egyéb nuku. (Más lakóhelyen ugyanez, csak el lehet osztani a számokat egy állandóval.)
Vesznek egy nem éppen jó helyen fekvő, nem éppen jó állapotú, 37 négyzetméteres, 10.000.000 Ft-os lakást. Ehhez felvesznek 9.000.000 ft hitelt, 30 évre, mi más, mint svájci fank alapon, hiszen ez az "olcsó". Így havi 60-70.000 Ft-ot legalább a hitel törlesztésére fordítanak. Így, ilyen egyszerűen néz ki az átlagember számára a kérdés. Pedig az igazság nem ez, és erre előbb-utóbb maguk is rájönnek.
Először is, 55 évesen az övék lesz a lakás, hiszen, addig - ne szépítsük - hiába van a nevük a kapucsengőn, a lakás valójában mégis csak a banké.
De még nem is tartunk itt. Megveszik a lakást, megy egyből 400.000Ft illeték az államnak. Úgyvédi költségre úgy százezer. Közjegyzőre, igazolásokra, kimutatásokra, földhivatali iratokra és még egyebekre legalább 100.000Ft. Félmilliós költség és sok-sok munkanap elpazarolva, amire nem is számítottak vagy csak hallomásból.
Ott állnak egy más által lelakott lakásban, egy csapcsere, egy kis festék, és megint eltűnt 200.000 Ft. Személyi kölcsönt vesznek fel, mert nem megy máshogy. Már két hitelt fizetnek. Kiderül, hogy 30%-kal magasabb a rezsi, mint az előző tulaj mondta. Ráadásul a tetőfelújításhoz lakásonként 80.000-t be kell fizetni. Cudar idők.
Közben egyre-egyre több pénzük lesz a lakásban, ahogy fizetik a részleteket. Nem kamatozik, nem forog, nem csinálnak vele semmit, nem nő az értéke sem. Sőt, amortizálódik, hiszen közben használódik a lakás. Ha ezt ellensúlyozni akarják, százezreket, ha nem milliókat kell kell a lakásra költeni, ami bárhogyan is nézzük, még nem az övék.
S közben beüt a recesszió. Nincs munkájuk vagy csak egyikőjüknek van. Nem tudnak elköltözni munka után, mert ott a lakásuk. Nem tudnak költséget csökkenteni. A lakásuk foglyai lettek, amit egyébként annyira szerettek volna tulajdonolni. Az otthon melegének rabjai lettek. Nagyon változékony a világ, keveseknek adatik ma meg a fiatalok közük, hogy egy helyen éljék le az életüket. Tanulás, munka, szerelem, lehetőségek után kell futkosni, vagy csak a kilátástalan egy helyben toporgás, vegetálás marad. Kapcsolatuknak se tesz jót.
Modern kori röghözkötés a lakás a nem megfelelő tulajdonosának.
Mi lett volna, ha albérletbe mennek? Könnyen ki tudnak venni egy sokkal tágasabb, felújított, 50 négyzetméteres, világos, jó helyen levő lakást havi fix 60.000 Ft-ból, ahol sokkal jobban érzik magukat, emiatt jobban tudnak dolgozni, keresni is! A pénzük a sajátjuk, csak 2 havi kaució az, ami a lakás tulajdonosánál van. A lakást nem kell felújítani, nem kell költeni ügyvédre, illetékre, semmi egyébre sem. Ha "lelakták" a lakást, a felújítás a tulajdonosé. Ha máshol kapnak munkát, kivesznek ott egy albérletet, ezen nem kell rágódni.
Szabadok, függetlenek, mobilisak. Ha ne adj Isten, bármi gond van, társbérlet havi 30.000-ért vagy szülőkhöz vissza, nem probléma spórolni, gyorsan megy. Persze a megvett lakást ki lehet adni bérbe, de egy felmérés szerint minden negyedik főbérlő szenvedett már kifejezetten nagy anyagi kárt albérlője miatt (rongálás, tartozás, stb.), a kisebb problémák pedig szinte mindenhol vannak. No meg megemészteni se lehet egyszerű lelkileg (ha már valakinél erős az igény a saját lakásra), hogy van egy lakásom, de nem lakhatok benne.
És a végső érv (köszönjük a kommentet!): vagy adózod a bevételt vagy adót csalsz... Egyik sem üdvözítő.
Persze jöhet a kritika, hogy "másnak fizetik a lakást", hisz a lakás nem lesz az övéké. Biztos ez? A 9 milliós vételi árnak ugyanis a dupláját fizetik vissza 30 év alatt. Ha úgy nézzük, akkor a havi 70.000 Ft-os törlesztőrészlet felét kidobják az ablakon, hiszen a banké. Havi 35.000-t fizetnek tehát a saját lakásukra, az marad nekik.
A lakások értéke ugyan évtizedek óta folyamatosan nőt, de nem magától, rá lett az a pénz felújítások során bizony költve, sőt még több is... Én levennék a maradék 35.000-ből még havi 10-15.000 forintot, ami felújításra megy el (évi 120-180.000 felújításra? egyáltalán nem sok az, egy tisztasági festés tízezrekbe kerülhet!). 20.000 forintnál járunk, ennyiért vagyunk röghöz kötve, vagy még kevesebbért, hiszen a szerzési illetéket, egyebet nem vontuk még le, ráadásul egy kis válság (30 év alatt biztosan van egy kisebb legalább) és emelkedik a törlesztőrészlet. Huss, el is szállt az előnyünk...
Van egy közmondás azon a vidéken, ahol felnőttem: "először ól, aztán disznó" - vagyis először építünk-veszünk házat-lakást, azután jöhetnek a gyerekek. Igen, ezt megtehették a szüleim, a nagyszüleim, mert ott élek, ahol születtek. Biztos szakmájuk és életük volt, s a világ változatlan volt.
Nekem ez sajnos nem adatott meg, már nem csak az időjárás változékony, hanem minden. De remélem, hogy majdani gyermekeim nem látják kárát, ha esetleg albérletben is nőnek fel. Az igazi otthon albérletben is meghitt hely.
Szomorú kijelenteni, de jelenleg a ház vagy lakás vétele annak való, aki örökölte azt vagy eleget keres ahhoz, hogy ne hiányozzon neki az a pénz, esetleg biztos abban, hogy ő 30 év múlva is ott fog lakni (pl. háziorvos).
Inkább tegyük félre, forgassuk meg, fektessük be pénzünket. Ha értelmét látjuk, vállalkozzunk.
Egyébként pedig biztosan belső igény minden esetben a lakásvásárlás? Nem lehet, hogy társadalmi konvenció? Elvárás a szülők részéről?
Kimutatások szerint Európában Magyarországnál csak Görögországban kondícionáltak jobban az emberek a saját lakásra (ott az emberek 90%-a nem tudja elképzelni az albérletet, viszont ott a szülőknek a gyerekek számára a lakást biztosítani is társadalmi konvenció!). Németországban tartománytól függően az emberek 50-80%-a bérleményben él.
Nem biztos, hogy e kérdésben az egyetlen üdvözítő gondolat az enyém, de legalább gondolja végig mindenki a hitelfelvétel előtt akár az itt vázoltak figyelembevételével is, hogy biztosan jót cselekszik-e magával, a jövőjével? A világ bizonytalan, de ne egy meggondolatlanul vállalt, nagy kolonc legyen a nyakunkban a legbiztosabb dolog benne...
Laci
Utolsó kommentek