máj
3

Lazító: fekete merci áll a belső sávban, vészvillogóval


Szerző: eloszto | 6:10 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

Helyszín, Déli Pályaudvar mellett az Alkotás út. 2x2 sáv, középütt villamos. Hétfő délután 17:30, a csúcsforgalmak csúcsforgalma.
Belső sávban fekete, sötétített üveges merdzsó vészvillogóval áll. Sofőr a mesebeli kigyúrt kopaszmercis. Telefonál. Fekete Nokia N95-tel, mint a mesében.
Hátsó ülésen szoláriumkurva mérgesen ráz és etet egy kb. 10 hónapos csecsemőt, aki 10 év múlva bikanyakiként a gyerekek és a bogarak rémálma lesz a 4.C osztályban.

No, de ne haladjunk így előre. Anyósülés üres. Rövid pásztázás után kopaszmercis light kiadást (genetikailag és értelmi szinten kb. a sofőr öccse) veszek észre az aluljáró felszín feletti beton kerítéselemére támaszkodva. Mint a mesében, valami rongyokba bugyulált akármivel seftel éppen egy ránézésből szerencsétlen honfitársunkkal. Biztosan tisztes haszonnal. Lehet hogy Pr0widentes :)

De a lényeg. A 2 sávos úton csúcsforgalomban e tahó miatt araszol a milliónyi busz meg autó.
Előttetek van egy százoktávos dudaszó áriája? Akkor felejtsétek el, mert mindenki pofebekussban szépen irányjelzővel kerülgette a kopaszmercist. Mindenki. 5 percig nyaltam a fagyit, addig nem mert senki se megmukkanni egy ilyen szemét húzáson.

Van videóm az esetről, de bazze nem merem feltenni :) Irányjelző jobbra ki, kormány elfordít. Csendben béget.

ápr
27

Lakbértámogatási program holnaptól


Szerző: eloszto | 9:37 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

Holnap indul a lakbértámogatási program, amely országszerte 700-750 családot segíthet ki szorult helyzetéből. A pályázat keretében azok a családok juthatnak támogatáshoz, amelyek 2008. szeptember vége után veszítették el lakásukat.

Április 15-én ismét elkezdődtek a kilakoltatások, ezzel megannyi családot nehéz helyzetbe hozva. A válság miatt eladósodottaknak jelenthet segítséget az a holnap induló lakbértámogatási program, melynek keretein belül 250 millió forintot osztanak szét a legalább egy gyermeket nevelő családok között.

 

A bejegyzés itt folytatódik!

ápr
27

Átfogó reformok és söralátét nagyságú adóbevallás


Szerző: eloszto | 9:36 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

A következő kormány sok energiát fog arra fordítani, hogy az ország vezetői és a választók között "sokrétű és többcsatornás" legyen a kapcsolat - mondta Orbán Viktor. Hozzátette, ennek érdekében már a következő hetekben több, nagyobb nemzeti konzultációs eseményt szerveznek, amely a korábban megfogalmazott öt nagy nemzeti ügyet öleli fel.

A bejegyzés itt folytatódik!

ápr
27

Piaci összefoglaló az elmúlt hétről (április 19-23.)


Szerző: eloszto | 9:35 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

Jelentős javulást mutatnak a német üzleti bizalmi indexek

A héten több, a német gazdaságra vonatkozó üzleti bizalmi index is megjelent. Ezek mindegyike azt mutatja, hogy a legnagyobb európai gazdaság növekedési kilátásai jók.  Az intézményi befektetők és gazdaságelemzők 6 hónapra előretekintő gazdasági várakozásait tükröző ZEW index 44,5 pontról 53 pontra ugrott. A termelő szektorra vonatkozó beszerzési menedzser index  (PMI-index) 61,3 pontra nőtt (50 pont a semleges értéke),  ami lényegesen magasabb az eurózóna átlagánál,  miközben a szolgáltató szektorra vonatkozó index 55 ponton áll. A német cégvezetők üzleti kilátásaira épülő IFO üzleti bizalmi index szintén jelentősen javult, 98,2 pontról 101,6 pontra.   

A bejegyzés itt folytatódik!

ápr
27

Háromnapos közúti ellenőrzés mától


Szerző: eloszto | 9:34 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

A Magyar Köztársaság Rendőrsége április 27-29 között az „European Operation Speed” közlekedésbiztonsági kampány keretében fokozott közúti ellenőrzést tart, mely a sebességtúllépés ellenőrzésére terjed ki.

Az akció ideje alatt alapvetően a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművekre koncentrálódik a figyelem.

Ennek oka, hogy a sebességtúllépés Magyarországon a legelterjedtebb közlekedési szabályszegés és a legfőbb baleseti ok, mely elsődleges a halálos, ill. a súlyos sérülések bekövetkezésében. Azon járművezetők, akik felelőtlenül gyorsan hajtanak, magukat, utasaikat és a többi közlekedőt is fokozott veszélynek teszik ki.

A bejegyzés itt folytatódik!

ápr
27

Már betegek se merünk lenni


Szerző: eloszto | 9:32 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

Aki betegség miatt nem tud dolgozni, fizetett betegszabadság illetve táppénz jár. Az igénybe vett napok száma azonban drámaian csökkent az elmúlt évtizedben.

A táppénzen töltött idő változása

A társadalmi kockázatviselés elvének megfelelően annak a személynek, aki betegség miatt nem tudja munkahelyén feladatát ellátni, a kieső bér egy részének pótlására pénzbeli juttatás jár. A első 15 munkanapon (1 évre számítva) betegszabadságra járó távolléti díjat fizet a dolgozó számára a munkaadó, ami távolléti díjának – 2009. augusztus 1. óta – maximum 70%-a. Az 1992-ben bevezetett betegszabadságot a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkaviszonyban levők kapják. Az ezt követő keresőképtelenség esetén harmadában a munkaadó, kétharmadában a társadalombiztosítás által fizetett táppénz jár. Kétévi folyamatos biztosítási idő esetén a napi kereset 60, ennél rövidebb biztosítási idő vagy kórházi ápolás esetén 50%-át kapja kézhez a biztosított, maximum 1 évig. Az egyéni és társas vállalkozások tagjainak csak táppénz jár.

A bejegyzés itt folytatódik!

feb
23

Hogy állnak a külföldi tőzsdék?


Szerző: szépszabóházi | 9:42 am
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

 

A Hang Seng és a Sensex az elmúlt héten egyaránt jelentős felértékelődést mutatott. És hogy állnak a többiek?

 

 

Hang-Seng

A Hang Seng kínai tőzsdeindex az elmúlt héten jelentős felértékelődést mutatott. A counter trend alól kitört, ez talán megerősíti az újbóli emelkedés reményét. Viszont, intő jel, hogy a korábbi letörési szintet amit piros vonallal jelöltem, s ami egybeesik az első visszateszt lokális maximumával, azt az árfolyamnak a múlt héten nem sikerült áttörnie. A hétfői kereskedés dojival, de negatív tartományban zárult, ami valószínűleg a pénteken nyitva hagyott gapnek a betöltését célozta meg.

a474

 

 

 

 

 

 

 

Sensex

A Sensex a kínai piachoz hasonlóan szintén jelentős felértékelődést mutatott a múlt héten. Kitört a counter trend alól, azonban intő jel, hogy a korábbi lokális maximumot, ami egybeesik a letörési szinttel, így sem tudta az árfolyam átütni. A hétfői kereskedés pedig egy hosszú felső kanócos dojival zárult, ami akár egy fordulós jelként is értelmezhető. A folytatást illetően érdemes lehet figyelni a 15.800 pontos szintre, ami a korábbi minimuma a piacnak, illetve 15.600 pontnál a 200 napos mozgóátlag jelenthet még támaszt. Az emelkedésben a letörési szint 16.500 pontos szintje, az 50 napos mozgóátlag 16.700 pontos szintje, illetve a korábbi lokális maximum 17.800 pontos szintje állíthatja meg az árfolyam emelkedést.

a475

 

 

 

 

 

 

 

RTS

Az orosz tőzsdeindex árfolyam változása is érdekesen alakult. Itt is látható egy komoly visszarendeződés, de a letörési szintnél dojival fordult a piac. A felső kanóc pontosan az 50 napos mozgóátlag 1.432 pontos szintjéig szúrt föl. Ma egyelőre egy alsó kanócos doji látszik, ami tulajdonképpen a lokális minimum visszatesztjeként is értelmezhető, azonban itt még elég messze vagyunk attól, hogy a negatív trend megszűnni látszódjék. Az árfolyam meg sem közelítette a korábbi lokális maximumot, és a counter trend is egyelőre sértetlen. Így kíváncsian várhatjuk a folytatást.

a476

 

 

 

 

 

 

 

Dax

Érdekesen alakult a Dax elmúlt heti kereskedése is. A hét első felében a counter trend és a kétszáz napos mozgóátlag ékalakba szorította be az árfolyamot, ebből csütörtökön sikerült kitörnie a piacnak: szépen, egy alsó kanóccal tesztelte vissza a counter trend kitörési szintjét. Pénteken már gap-pel nyitottunk fölfelé, kérdéses, hogy a későbbiekben az itt szabadon hagyott teret, 5600 – 5630 pontot, betölti –e a német piac. A hétfői kereskedésben erre már „rátettünk egy lapáttal”, ahol ismét egy komoly gap-pel nyitottunk egészen 5.741 pontig, amit csak két ponttal tudott felülmúlni a piac napon belül. Innentől kezdve a vevők vannak egyelőre domináns szerepben, akik az árfolyamot az ötven napos mozgóátlag 5.697 pontos szintje alá rugdosták a nap végére, a záróár 5.688 pont.

a478
 
 
 
 
 
 
 
 

 FTSE

A múlt héten a legprecízebb kereskedés a londoni piacon zajlott. Itt már második hete tart a komoly felértékelődési hullám: múlt héten hétfőn az árfolyam végül a counter trenden túl, felül tudott zárni és a felső kanóc a letörési szintet már vissza is tesztelte. Ezt követően kedden a counter trend alól való kitörés visszatesztje következett, majd az árfolyam ezt követően szép, egyenletes emelkedésbe kezdett és a pénteki kereskedési napra már az 50 napos mozgóátlag fölött tudott zárni a piac. Itt is veszélyes, amit a hétfői kereskedésben láthatunk, mivel az árfolyam komoly gap-pel nyitott fölfelé. A kereskedés a londoni piacon 5.358 ponton kezdődött, ami az október-novemberi oldalazásnak a teteje. Innen egy kisebb visszaadás következett ugyanezen a napon. Az árfolyam viszont ezekben a percekben szinte a nyitó szinten tartózkodik 5.352 ponton.

a479

 

 

 

 

 

 

 

Standard and Poor’s 500

 Két héttel ezelőtt, pénteken az árfolyam visszatesztelte a counter trend alól való kiugrását. Azóta töretlen emelkedés jellemzi az indexet, és az árfolyam már a lokális maximumán is túljutott. Egyre nagyobb az esély rá, hogy az index nem folytatja az árfolyamesést, amely közel egy hónapig tartotta reszketve a long pozíciókban ülőket. Néhány jelentős akadály azért még útban van. A következő a letört – majd vissza is tesztelt – támasz vonal, amely ellenállásként 1.120 pont körül fogja akadályozni az indexet a további emelkedésben. Ez a szint nagyjából megegyezik az fibonacci 50%-os szintjével is, így nem valószínű, hogy első nekifutásra sikerül legyűrni az akadályt. Ezt követően viszont a korábbi éves maximumig repülhet az árfolyam, melyet 1.150 pontnál érhet majd el. Ha megint fordulunk, támasz 1.100, 1.080, majd 1.050 pontnál találhatunk.

a480

 

 

 

 

 

 

 

Bovespa

A brazil piacon is egyre több reményt fűzhetünk az emelkedés folytatódásához: a counter trendet itt már két héttel ezelőtt sikeresen áttörte az árfolyam. A múlt hét első felében, két kereskedési szünnapot követően, pótolt a Bovespa is: több, mint 2%-os felértékelődést mutatott szerdán, amellyel a korábbi lokális maximumot is átütötte az árfolyam. Csütörtökön szintén folytatódott az árfolyam emelkedés, melynek az alsó kanóca az 50 napos mozgóátlagot tesztelte vissza; pénteken azonban már nem maradt erő a további emelkedéshez. Itt egy piros dojit láthatunk, amelynek az alsó kanóca azt jelzi, hogy a nap második felében már újra a vevők voltak a dominánsak, bár nem tudták a pozitív tartományban záratni az indexet. Zöld vonallal jelöltem a támaszvonalát a korábbi, középtávú emelkedő trendnek. Ameddig ezen a vonalon nem jutunk túl, addig nem lehetünk abban biztosak, hogy az árfolyam emelkedés folytatódásáról van szó, lehet, hogy csak az éves maximum visszatesztjéről beszélünk.

a481
Kérdezze személyesen elemzőnket!
Név:*
Telefonszám:*
Email cím:
Lakóhely*:
 * -al jelölt mezők kitöltése kötelező!
feb
15

Tőzsdei elemzés (február 15-21.)

Címkék: árfolyam befektetés háztartás tőzsde deviza bux
Szerző: szépszabóházi | 11:42 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

Maradnak a medvék Londonban is? Szürke felhők Frankfurt felett? Orosz rulett - belevenni? Viccesek az amcsik? Mindenre választ kap eheti elemzésünkben!

 

 Hang Seng

A technikai elemzők számára igen megtévesztő jeleket mutat Hong Kong meghatározó tőzsdeindexe. A pénteki emelkedés ugyan még beszorult – a már kozmetikázott – counter trend vonala aláz, azonban a mai kereskedés a nap végi visszaadás ellenére is már fölötte van. Érdemes figyelni, hogy a 21 napos – amúgy nem túl nagy súllyal bíró – exponenciális mozgóátlag milyen szépen szorítja lefele az árfolyamot. Január 13-án az első igazán ijesztő gap-et követően a piac pont ezen a 21 napos átlagon nyitott, onnan indult a napon belüli öntése a papíroknak. Az első korrekciót is a mozgóátlag fogta meg február 3.-án és most a szép délelőtti emelkedést is visszahúzták az átlag alá. A Hang Seng egyébként ezzel az emelkedéssel betöltötte a február elején nyitva hagyott rést, így akár újra a medvék ragadhatják magukhoz az irányítást.

a464

Sensex

Rövidtávon elmentek egymástól a meghatározó tőzsde indexek. Technikai szempontból legalábbis nagyon eltérőek a közvetített üzenetek. A Sensex is kikászálódott counter trendje alól a pénteki emelkedéssel, de a mai napi biztató

a465

kezdést követően az eladók lettek úrrá a piacon, amely egészen a 16.000 pontos szintig kergette vissza az árfolyamot. Esésben 15.600 alatt van baj, akkor újabb lokális minimumot „gyárt” a börze és a 200 napos mozgóátlagot is leveri egyúttal. Emelkedésben ellenállást a letörési szint és az 50 napos exponenciális mozgóátlag megegyezési sávja 16.500 – 16.700 között jelenti az első fejtörést.

RTS

Az oroszok sem táncolnak örömükben. Az éves maximum 1.590 pontos szintjére már alig emlékszünk, a mai záró 1.372 pontos szintje már közel 15%-kal múlja alul azt, és a jelek nem túl bíztatóak. Csökkenő lokális minimumok, eladó orientált napok, hosszú kanócok sajnos fölfele. Támasz 1.340, majd 1.300 végül 1.270 pontnál aztán adieu!

a466

Dax

A német piac festi számomra a legsötétebb képet. Az esés tüchtig precizitással támaszvonaltól ellenállásig cikázik. A lefordulások a counter trend vonalról eddig mértani pontosságúak, így fordulatra itt nem látok reális esélyt. Egyetlen reménysugár, hogy az elmúlt négy napban a visszaadások ellenére mindig megtámasztotta az árat a 200 napos mozgóátlag. Az átlag és a counter trend így szűkülő ékalakba szorítja az árfolyamot. Ebben holnap döntésnek kell születnie. Támaszt ezt követően 5.400, 5.330 és 5.300 pontnál találunk a közelben, majd 5.200 pont következhet. Ha azt is elejtik akkor viszont érdemes a biztonsági öveket bekapcsolni és nagyon kapaszkodni.

a467

A 60 perces grafikonon jól látszik, hogy mennyire élénk figyelem kísérte az ellenállás vonalat!

a468

FTSE100

Counter trend vonal alól kiugrott a szigetországi kereskedés, de a letörési szint – sárga vonal – egyelőre fejtörést okoz. Ha folytatódik a lejtmenet, 5.100 pontnál az 50%-os fibonacci szint, majd a korábbi lokális minimum 5.000 pontnál állíthatja meg a folyamatot. Ha nem, következhet a 4.800, majd a 4.600 pontos szint. Fordulat estén a korábbi támaszvonal – zöld egyenese, majd az 50 napos exponenciális mozgóátlag 5.265 pontnál állhatja útját a felértékelődésnek. Ez a két „lényegtelen” szint is csak a korábbi lokális maximumig való emelkedést jelentené, ami még csak félsiker…

a469

 

Standard and Poor’s

a472

Nagyon viccesnek érzik magukat az amcsik több okból is:
1. Első körben, ahogy arról már néhány cikkünkben regéltünk tulajdonképpen fals kitörést produkáltak a korábbi oldalazásból, melynek teteje 1.110 pont volt. Nézzük el nekik, mindenkivel megeshet.
2. Aztán 50 pont emelkedés után kifulladt a ralli és két nap alatt már a hosszútávú támasz alatt találtuk magunkat.
Hívjuk ezt medveriadónak!
3. Még egy napra volt szükség, hogy a középtávú támaszvonalat és az 50 napos mozgóátlagot is leüssük.
Ez volt a medveriadó megerősítése.
4. Aztán kisebb hezitálás, esés, majd a támaszvonal visszatesztelése. Folytatódott a zakó, melynek második napján átütöttük a korábbi minimumot. Ez a medveriadó megerősítésének visszaigazolása.
5. Azon a bizonyos harmadik – pénteki – napon a hatalmas napon belüli volatilitás ellenére már a pozitív tartományban zárult a kereskedés, hála a 200 napos mozgóátlag biztos támaszának.
Ez volt a "csak vicc volt az egész"
6. Majd a múlthét már emelkedéssel telt, bár nem volt igazán meggyőző. Csütörtökre azért így is kijutottunk a counter trend fölé és pénteken vissza is teszteltük azt, amit jól nyomon lehet követni a lenti órás grafikonon.

a471


Szóval most ott vagyunk, hogy hol vagyunk?

Ha…
 

  • …emelkedünk át kell törni a korábbi oldalazás támaszát 1.080 pontnál, aztán jöhet az 50 napos mozgó 1.097 pontnál, amely egyben a korábbi lokális maximummal is egybeesik. És akkor még jön az 50%-os fibonacci szint 1.120 pontos, majd az éves maximum 1.150 pontos szintje. Szinte gyerekjáték az egész vagy nem?
  • …csökkenünk nincs más teendő csak jól leverni a 200 napos mozgóátlagot 1.047 pontnál, majd alulmúlni mind a korábbi minimum 1.030 pontos szintjét, mind a 1.015 pontnál található 38,2%-os fibonacci szintet. Ha ez sikerül a lélektani 1.000 pont van már csak hátra és gond nélkül mehetünk a minimumok fele….

Bovespa

A brazil tőzsdemágusok is hasonlóképp terelgették a piacukat, mint északi testvéreik. Counter trend alól kiugrás 21 napos mozgóátlagnál megállás. De a counter trendet itt is szépen visszatesztelte a piac így akár emelkedés is következhet. Bár azt se feledjük, hogy az árfolyam pénteki nyitóára megegyezik a korábbi minimum szintjével, tehát a napon belüli visszaadás akár lefordulásként is értelmezhető…. 
 

a473
 
Kérdezze személyesen elemzőnket!
Név:*
Telefonszám:*
Email cím:
Lakóhely*:
 
 * -al jelölt mezők kitöltése kötelező!
feb
15

A Tartós Befektetési Szerződésről

Címkék: árfolyam pénz lakás befektetés spórolás elosztó bevétel deviza megtakarítás bankszektor
Szerző: szépszabóházi | 11:38 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

 

A TBSZ mindenkinek ajánlott, aki több évre félretehető megtakarításokkal rendelkezik. Kifejezetten a legalább 3-6 évig rendelkezésre álló források elhelyezése javasolt TBSZ számlán, így biztosítható, hogy az ügyfél kedvezményes adózás mellett jut megtakarításának kamatához, ill. hozamához.

 

Kinek ajánljuk a TBSZ-t?


A TBSZ értékpapírszámla különösen ajánlott azon befektetőknek, akik:

  • egy - a kockázatviselési hajlandóságuknak megfelelő - portfolió kialakítása után hosszú távon kívánják tartani befektetésüket, illetve
  • a hosszú távú befektetőknek, akik a tőkepiacok rövidtávú változásait kívánják kihasználni, és gyakran változgatják befektetésüket a kockázatos és a biztonságosabb befektetések között.

A TBSZ betétszámla elsősorban azoknak ajánlott, akik betéti formában kívánnak részesülni a hosszú távú befektetésekhez kötött adóelőnyből.

Milyen adóelőny kapcsolódik a TBSZ-hez?

A TBSZ megnyitásának évét követően legalább 3 naptári évig tartott megtakarítás esetén a megtakarítás értéknövekedése utáni adó a 20% kamatadó helyett 10% (tartós befektetésből származó jövedelem utáni adó). Ha az ügyfél a 3 évet követően további 2 évig, a futamidő lejáratáig a konstrukcióban tartja a megtakarítását, az adó mértéke 0%.

Mibe lehet befektetni?

A TBSZ-szel kapcsolatban elsődlegesen azt kell eldönteni, hogy betéti vagy értékpapír formában kívánja gyarapítani a megtakarítását, de választhatja akár mindkét megtakarítási formát.
 

  • a betéti TBSZ esetében egy megtakarítási számla kerül megnyitásra az ügyfél részére, ill. a továbbiakban lekötések is kezdeményezhetők a megtakarítási számláról.
  • a TBSZ értékpapírszámla előnye, hogy igen széles választási lehetőséget ad az ügyfél számára már a számla megnyitásakor, ill. a további évek során folyamatosan. A TBSZ értékpapírszámlán néhány kivételtől eltekintve bármilyen Budapest Bank által forgalmazott, forintban denominált értékpapírt meg lehet venni, és adófizetési kötelezettség nélkül lehet váltogatni / válogatni a befektetések közül.

A tartós befektetési értékpapírszámla tehát nem csak az adókedvezmény miatt vonzó, hanem azért is figyelemre méltó, mert az itt elhelyezett megtakarításból származó összeg befektetéséről mindenki saját maga dönthet, és bármikor megváltoztathatja annak összetételét.

Hogyan lehet TBSZ számlát nyitni?

A saját maga részére legmegfelelőbbnek tartott TBSZ forma szerződését (betéti vagy értékpapír, esetleg mindkettő) ügyfelünk bármely Budapest Bank fiókban megkötheti.

A TBSZ számlákat ügyfelünk az év során bármikor megnyithatja. Bankonként és évenként egy TBSZ értékpapírszámlát és egy TBSZ betétszámlát lehet nyitni. A két számla egymástól függetlenül működik, köztük, vagy szolgáltatók közti átcsoportosításra a törvényi szabályozás alapján nincsen lehetőség.

A TBSZ számla gyűjtőéve a megnyitás naptári éve, a gyűjtőévben a kezdeti minimum 25.000 Ft-os befizetésen túl tetszőleges összegekkel lehet gyarapítani a megtakarítást. A TBSZ-re alapvetően forint összegeket lehet elhelyezni, ill. abban a speciális esetben, ha ügyfelünk NYESZ-R-en tartott értékpapír állományt kíván áthelyezni TBSZ-re (csak NYESZ-R megszüntetésnél, az adójogszabályok szerinti következmények mellett), értékpapírok is áthelyezhetők. A TBSZ-ből megtakarítást kivonni a gyűjtőév során is csak a szerződés megszüntetése mellett lehet, de tudni kell, hogy a törvényi szabályozás szerint gyűjtőévben lezárt számla már nem nyitható újra ugyanannál a szolgáltatónál (ugyanabban az évben, ugyanabból a típusból). A gyűjtőévet követően a megtakarítást a kamatok/hozamok gyarapítják.

Amennyiben ügyfelünk a tőkegyűjtés évét követően további új megtakarításra is igénybe kívánja venni a TBSZ-t, az új évben új számlát nyithat, azon helyezheti el a további megtakarításait.

Hogyan juthatok hozzá a pénzemhez?

A TBSZ alapvető célja, hogy a hosszabb távú megtakarítást ösztönözze, mégis lehetőség van a szerződés megszüntetésére bármely időpontban, és az így keletkezett adókötelezettség nem kedvezőtlenebb a kamatadónál:

  • 20% a tartós lekötésből származó jövedelem után fizetendő adó, ha a gyűjtőévet követő három év vége előtt kerül sor a TBSZ megszüntetésére
  • 10% a tartós lekötésből származó jövedelem után fizetendő adó, ha a gyűjtőévet követő három év utolsó munkanapján (speciális hozzáférési időpont) kerül sor a megtakarítás kivonására. E speciális hozzáférési időpontban arra is lehetőség van, hogy a szerződés megszüntetése nélküli, részleges kivonást kérjen az ügyfél - a 10%-os adó ez esetben a kivont rész és a bentmaradó rész arányában számítandó.
  • Szintén 10% az adó, ha ezt követően, a 4-5. év során kezdeményezi az ügyfél a számla megszüntetését

(Fontos tudni, hogy az adót ezekben az esetekben sem vonja le a Bank, azt ügyfelünk a Bank által kiadott igazolás alapján vallja be és fizeti meg.)

  • 0% az adó, ha ügyfelünk az eredeti szándéknak megfelelően az 5. év végéig a konstrukcióban tartja a megtakarítását. Sőt, az 5. évben a TBSZ külön szerződéssel újraindítható a következő időszakra.

Összefoglalva a TBSZ futamidejének egyes periódusait:


 
gyűjtőév1.-3. év3. év vége4.-5. év5. év vége
befizetésigennemnemnemnem
kifizetésszámla megszüntetésévelszámla megszüntetésévelrész- vagy teljes kifizetésszámla megszüntetésévelTeljes kifizetés vagy számla újraindulása
adó mértéke20%20%10%10%0%

A TBSZ számlavezetési és tranzakciós díjait tartalmazó Hirdetmények 2010. február 8-tól érhetők el a Budapest Bank honlapján.

feb
11

A Valentin-nap csapdája

Címkék: pénz spórolás elosztó forint háztartás kiadás bevétel
Szerző: szépszabóházi | 8:53 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

Egy frissen közzétett kutatás eredményei szerint a kanadaiak jelentős része véli úgy, hogy a Valentin-nap túlságos kommercializálódott ünneppé vált. Ennek ellenére sokan tervezik, hogy apró ajándékokkal, romantikus programmal kedveskednek párjuknak február 14-én.

Ámor esete a boltosokkal

Virág, csokoládé, illatos gyertya – a tipikus kellékei a tipikus Valentin-napi vacsorának. Bár február 14-e hivatalosan a szerelemről szól, sok kereskedő ragadja meg az alkalmat és emeli fel kisebb-nagyobb mértékben árait, hogy a virágok, desszertek, romantikus ajándéktárgyak iránt mutatkozó megnövekedett keresletet jobban kihasználhassa. A Synovate kutatása szerint mindez ahhoz vezetett, hogy a kanadaiak háromnegyede úgy érzi, a szerelem ünnepe túlságosan is kereskedelmi jelleget öltött.

Bár elítélik az üzletek árpolitikáját, a megkérdezettek 43 százaléka mégis konkrét tervekkel rendelkezik február 14-ére. Esetükben tízből kilenc válaszadó partnerével, mintegy negyede családi körben, gyermekeivel együtt fogja megünnepelni a szerelem napját. A leggyakoribb programnak a romantikus vacsora számít: az ünneplők 58 százaléka rendelkezik ilyen tervekkel. Valamivel több, mint harmaduk nem felejtkezik el az édességek, további harmaduk a virágok beszerzéséről sem. A válaszadók tíz százaléka romantikus utazással, mini-szünidővel tervezi még különlegesebbé tenni az alkalmat.

A kereskedők jó része természetesen elégedett lehet. Az ünneplők mintegy fele 50, közel harmada 100-150, 6 százaléka pedig 200 dollár fölötti összeget tervez költeni kedvesére szerelme jeléül. A többség természetesen partnere, de 26 százaléka gyermeke, 8 százaléka szülei, 2 százaléka udvarlója, sőt 1 százaléka még a főnöke számára is vesz ajándékot.

Ki tervez? Ki fizet?

Sokan tervezgetik előre, hogy kisebb-nagyobb aprósággal meglepik a párjukat február 14-én. De vajon mit gondolnak a párok, melyik fél feladata a tervezés? A válaszadók fele természetesen úgy véli, a pároknak közösen kell kitalálnia, mivel tegyék emlékezetessé a szerelem napját. Különösen jellemző ez az állásfoglalás a nőkre: körükben 68 százalék a közös tervezést támogatók aránya. A megkérdezettek összesen harmada, a férfiak 42 százaléka ugyanakkor úgy nyilatkozott, kapcsolatában az ő felelőssége a tervezés.

A válaszadók 41 százaléka vélekedik úgy, hogy nem csak a tervezés, a program költsége is közös, ennek megfelelően a felek együtt fizetnek a romantikáért. Ezzel szemben az összes válaszadó 42 százaléka (a férfiak 73%) nyilatkozott úgy, hogy az ünneplés költségei őt terhelik, míg 12 százalékuk a párjára terheli az anyagiakat.

Őszinte romantika?

A felmérés néhány tipikus Valentin-nappal kapcsolatos vélekedésre is rákérdezett: kinek fontosabb, mi a túlzás, mi van az egyedülállókkal?

Az eredmények szerint – kevéssé váratlan módon – a nők azok, akik nagyobb elvárásokkal rendelkeznek az ünneppel kapcsolatban. A válaszadók 21 százaléka (zömmel férfiak) nyilatkozott úgy, hogy partnere csalódott lenne, ha nem készülne számára valamilyen kedvességgel, míg 26 százalékuk (zömmel nők) saját csalódottságának adna hangot, ha párja elfeledkezne a meglepetésről.

Érdekes módon, míg a kanadaiak fele igen romantikusnak tart egy február 14-ei eljegyzést, ugyanilyen arányban vannak, akik szerint Valentin-napon mondani először, hogy "szeretlek" már túlságosan giccses. Mindemellett a válaszadók bő negyede gondolja csak úgy, hogy az egyedülállóknak kellemetlen perceket szerez az ünnep, és megkérdezettek harmada ért egyet azzal, hogy jobb a szerelmesek napja előtt, mint közvetlenül utána szakítani…

 

feb
10

Az 55 éveseké a világ!

Címkék: pénz forint háztartás
Szerző: szépszabóházi | 7:46 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

 

A Workania állásportál által működtetett Merces online fizetési felmérés (www.merces.hu) munkatársai legutóbbi kutatásukban azt vizsgálták,mennyiben befolyásolja a munkavállalók fizetését a kor, és hogyan alakulnak a különböző korcsoportok szerinti bérek az ország egyes régióiban, valamint a különböző szakmai területeken.

A teljes lakosságot figyelembe véve Magyarországon az 55 éven felettiek rendelkeznek a legmagasabb átlagfizetéssel. A korosztály átlagos havi jövedelme bruttó 231.200 forint. A 25-34 évesek átlaga ettől hajszálnyival marad csak el, 230.200 forint. A 35-44 év közöttiek átlagosan havi bruttó 215.600 forintot, a 45-54 évesek pedig 208.200 forintot keresnek havonta. A felmérés eredményei alapján a pályakezdő fiatalok (17-24 évesek) keresnek átlagosan a legkevesebbet, bruttó országos átlagjövedelmük csupán 157.500 forint.

Érdekes eredménye a kutatásnak, hogy míg az országos átlagot tekintve és szinte valamennyi megyében az 55 év felettiek vezetik a fizetési listát, a fővárosban két fiatalabb korosztály, a 25-34 és 35-44 évesek „nyertek”, 282 ezer forintos havi átlagfizetéssel.

Az 55 év felettiek átlagosan 259 ezer forintot keresnek Budapesten, a 45-54 év közöttiek pedig 253 ezer forintot.
A főváros mellett csupán két megyében nem az 55 év felettiek nyertek, hanem a 25-34 évesek: ők Komárom-Esztergom megyében 221 ezret, Zala megyében pedig 200 ezret keresnek.

Forrás: http://www.flickr.com/photos/spunter/2321468304/

A jelenség azzal magyarázható, hogy a 90-es évek kezdetétől a fiatalabb korosztályok tagjai tudnak karriert építeni a fővárosban az országos méretű vállalatoknál és a multinacionális cégeknél. Vidéken pedig – talán a kevésbé éles munkaerő-piaci verseny miatt is – az idősebb korosztályok tagjai őrzik vezető pozíciójukat.

A pozíciók szintje szerint az adminisztratív alkalmazottak esetében a 25-34 évesek magasabb átlagot (175 ezer forint) érnek el, mint a két felette következő kategória tagjai, de a sort itt is az 55 év felettiek vezetik 184.500 forinttal.

Az alacsonyabb szintű vezetők és középvezetők esetében a 35-44 éveseké a legmagasabb átlagjövedelem, 381 ezer forinttal. A 25-34 közöttiek és a 45 év felettiek átlaga 340 és 350 ezer forint között mozog. A legfiatalabbak, a 17-24 évesek közé tartozó középvezetők átlagbére nem éri el a 200 ezer forintot.

A szakképzett munkaerő esetében mondhatjuk, hogy a pályán töltött idő látszik a fizetési papíron is: míg a pályakezdők átlagjövedelme 123 ezer forint, a 35-54 éveseké 151 ezer forint, az 55 év felettieké 158 ezer forint.

Topmenedzserek esetében elgondolkodtató, hogy míg a 25-34 évesek átlagfizetése szinte egyező a 45-54 évesek átlagával, amely 523.000 Ft, a 35-44 év közöttieké 682 ezer forint, az 55 év felettieké 454 ezer forint.

A kutatók azt is vizsgálták, a nemek között milyen különbségek figyelhetők meg az egyes korcsoportokban. Az eredmények alapján minden korcsoportban magasabb a férfiak átlagjövedelme.
Legkisebb a különbség a pályakezdők esetében, itt csak 8% a férfiak előnye (163.900 forint szemben 150.600 forinttal).
Legjelentősebb a különbség a 35-44 évesek esetében. Itt a férfiak több mint 34%-kal magasabb átlagfizetést kapnak, mint a nők (250.400 forintot, míg a nők 186.600 forintot átlagosan).

A 25-34 évesek között a férfi munkavállalók átlagjövedelme 254.300 forint, a nőké 208.400 forint.
Szinte ugyanezek az adatok az 55 év felettiek csoportjában: a férfiak átlagos fizetése 258.600 forint, a nőké 208.800 forint.

Az iskolai végzettség szerinti összehasonlítás azt mutatta, hogy az egy, vagy több diplomával, posztgraduális végzettséggel rendelkezőkesetében a 35-44 évesek keresnek a legjobban a különböző korcsoportok közül.
Az egyetemi végzettséggel rendelkezőknél a fenti korcsoport átlagbére 425 ezer forint, a főiskolai végzettségűeké 306 ezer forint, a posztgraduális végzettséggel is rendelkezőké 464 ezer forint.
A posztgraduális végzettségűek esetében a fiatalabb, 25-34 év közötti korcsoport követi őket, az egyetemi diplomával rendelkezők közül a 45-54 éveseké, a főiskolát végzetteknél az 55 év felettieké a második hely.
A középfokú végzettségűek esetében az 55 év felettiek átlagfizetése a legmagasabb. Érettségi nélküliek átlaga 147 ezer forint, az érettségizetteké 180 ezer. Mindkét csoportról elmondható, hogy a 25-34 évesek átlag szinte alig kevesebb ennél.
Az érettségi nélküliek esetében 143.500 forint, az érettségizetteké 168 ezer forint.

feb
9

Egyszerűsített bevallás – még 1 hét!

Címkék: pénz forint háztartás kiadás
Szerző: szépszabóházi | 7:51 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

 

Még egy hetük van a döntésre azoknak, akik idén a szja-bevallásukat az adóhatósággal akarják elkészíttetni az egyszerűsített bevallás keretében. Az erről szóló, kitöltött, aláírt nyilatkozatokat ugyanis február 15-ig küldhetik vissza az arra jogosultak. Idén bővült azok köre is, akik élhetnek „az adóhatósági szja-bevallás elkészítésével”, hiszen az egyszerűsített közteherviselés szabályai szerint adózók is élhetnek már ezzel a lehetőséggel.

Az APEH már postázta a szja-csomagokat, ami tartalmazza a 0953Ny jelű nyomtatványt is. Ez a nyilatkozat szolgál az egyszerűsített bevallás választására. Az adózóknak nincs más dolguk, mint kitöltve, aláírva február 15-ig postára adni, vagy elektronikus úton visszajuttatni azt.

Az egyszerűsített bevallás választásával tavaly, azaz 2009. óta élhetnek a magánszemélyek, ezzel teljesítve a személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségüket az önadózás keretén belül.
Az egyszerűsített bevallást azok a magánszemélyek választhatják, akik nem kértek munkáltatói adó-megállapítást, és az adóévben kizárólag munkáltatótól vagy kifizetőtől származó bevallási kötelezettség alá eső bevételt szereztek, melyből a kifizető, munkáltató adót vagy adóelőleget vont le, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott feltételeknek megfeleltek.
Azok a magánszemélyek, akik 2009. évben olyan bevételt szereztek, melynek adózására az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás szabályait alkalmazzák, kérhetik az egyszerűsített bevallás elkészítését, de csak abban az esetben, ha az Ekho törvény rendelkezéseinek megfelelően, jogszerűen választották bevételük adózására ezt a módot.

Ugyancsak választhatják az egyszerűsített bevallást azok a magánszemélyek, akik 2009. évben olyan jövedelmet szereztek, amely után a munkáltató/kifizető a 11%-os egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségét teljes egészében megfizette, vagy ezzel összefüggésben év közben nem keletkezett az adózónak előleg-fizetési kötelezettsége.

Az APEH január 31-ig kipostázza a névre szóló személyi jövedelemadó bevalláshoz szükséges egységcsomagot, amely tartalmazza a 0953Ny nyilatkozatot is, az egyszerűsített bevallás elkészítéséhez szükséges nyomtatványt. A nyilatkozat valamennyi ügyfélszolgálati irodában ingyenesen beszerezhető, illetve az adóhatóság honlapjáról (www.apeh.hu) is letölthető, kinyomtatható és elektronikusan is beküldheti, akinek van az Ügyfélkapuhoz szükséges regisztrációja.

Az adóhatóság a magánszemély érvényes nyilatkozata alapján készíti el a 0953E bevallás ajánlatát és legkésőbb 2010. április 30-ig megküldi a magánszemély által megadott postai vagy e-mail címre, elektronikus tárhelyre.
Ezt a bevallási ajánlatot a magánszemély a kézhezvételt követően vagy elfogadja, vagy a közölt adatokat javíthatja, kiegészítheti, ha az adatokban eltérést észlel, vagy, ha például a magánszemélynek ingatlanértékesítésből is volt jövedelme. Ezt követően az aláírt bevallást a magánszemélynek 2010. május 20-ig kell visszaküldenie az adóhatósághoz. Elektronikus benyújtás esetén, szintén ez a határidő.

feb
9

Beérett a direktbiztosítási modell

Címkék: pénz forint háztartás kiadás megtakarítás
Szerző: szépszabóházi | 7:48 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

 

Beigazolta az előzetes várakozásokat a 2009-es kötelező kampány: az évi végi átkötési időszakban egy millió ügyfél cserélte le biztosítóját, amelyből mintegy 800 ezer a lakossági váltók száma.

 

A Genertel biztosító tavaly november-decemberben 75 ezer kötelező gépjármű felelősség-biztosítási (kgfb), és mellé több mint három ezer casco szerződést is kötött.
Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója szerint ez amellett, hogy az ügyfelek mostanra valóban megértették a direktbiztosítási modell lényegét, és kihasználják az ebből adódó előnyöket - azaz a társaság tanácsadók közbeiktatása helyett különféle direkt csatornákon értékesít minél gyorsabban, és egyszerűbben, az ebből adódó megtakarítás egy részét pedig át is engedi ügyfeleinek - köszönhető annak is, egyre nagyobb igényük van a komplex gépjármű biztosításokra, külön kgfb, és casco helyett.

A piacon uralkodó tendencia ugyan még mindig az, hogy a biztosító kiválasztásánál elsősorban az ár számít, évről-évre egyre fontosabb szempont annak háttere, és megítélése is. „A Genertelnél az átlagdíj 31 ezer forint volt, ez tavaly nagyságrendileg megegyezett az egy évvel korábbival, amely nem csak a kockázatviselési politikánk helyességét igazolja, hanem az ügyfélbizalom jelentős erősödését is.” – tette hozzá a vezérigazgató.

Számít a háttér, a megítélés, a szolgáltatás

Az online alkuszok jelentései szerint ugyanis ezeken a csatornán az ügyfelek 60 százaléka választotta a Genertelt akkor, ha az a legjobb díjat kínálja neki, 30 százalékban akkor is ráesett az autós választása, ha az csak a második legjobb tarifát ajánlja, és közel 10 százalékban még akkor is, ha csak a harmadikat.

A teljes piacból megközelítőleg 600 ezren váltottak online, ebből webes alkuszoknál mintegy félmillióan, míg a hagyományosan, azaz offline módon kötők száma 200 ezerre tehető a tavalyi kampányban. A Genertel biztosítónál az internetes kötések aránya több mint 90 százalék, igaz azok az ügyfelek az ügyfelek, akik online végeztek díjkalkulációt, gyakran vették igénybe call center segítségét is, majd a kötési folyamatot az interneten fejezték be.

feb
9

Nagy kárt okoznak a biztosítási csalások

Címkék: pénz forint biztosítás
Szerző: szépszabóházi | 6:07 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

 

A nemzetközi Generali Csoport adatai szerint világszerte továbbra is jelentős a biztosítási csalási kísérletek száma. Az elkövetőket az sem érdekli, hogy egyes országokban akár 15 év börtönbüntetést is kaphatnak, de hazánkban is 10 év a maximum.

A statisztikák világszerte azt mutatják, hogy az összes bejelentett káresemény 14 százalékában biztosítási csalás történik. Hazánkban a jogosulatlan kárkifizetések több tízmilliárd forintot tesznek ki évente. Az ügyfelek gyakran végig sem gondolják, hogy a biztosítási csalás bűncselekmény, és ha a biztosító feljelentést tesz, annak Magyarországon akár 10 évig terjedő szabadságvesztés is lehet a következménye.

„A legtöbb biztosított úgy tekint a biztosítási csalásra, mint olyan bűncselekményre, ahol nincsenek áldozatok, hiszen gazdasági veszteség egyedül a biztosítótársaságokat éri. Ez a nézőpont azonban távolról sem helyes. A biztosítási csalások valamennyiünket érintenek. Ha a csalások felderítetlenül maradnának, elkerülhetetlen lenne a biztosítási díjak emelkedése. A biztosítási matematikusok ugyanis kénytelenek lennének az ilyen soha meg nem történt balesetekre, illetve a súlyosabbnak beállított balesetekre kifizetett kártérítési összegeket is számításba venni.” – mondja Horváth László, a Generali biztosításvizsgálati csoportjának vezetője.

A statisztikák világszerte azt mutatják, hogy a biztosítási csalásokkal leginkább érintett üzletág a gépjármű-biztosítási terültet. Habár a gépjármű-biztosításoknál a csalások előfordulása nem köthető kifejezetten márkákhoz, az értékesebbek, mint a Mercedes, Volkswagen, BMW vagy Audi más gépjárműtípusokkal összehasonlítva gyakrabban bukkannak fel a biztosítási csalások aktáiban, mivel a drágább gépjárműtípusok esetén a kifizetett kárösszegek is nagyobbak.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az olcsóbb márkákkal nem követnek el csalásokat. Magyarországon a Suzuki személygépkocsikhoz köthető esetek száma volt az egyik legkiemelkedőbb. 1994 végétől 2 év alatt 500 casco lopáskárt jelentettek be biztosítótársaságunknál Suzuki személygépkocsikra. 1995-ben már 6 százalék volt a lopásgyakoriság ezekre az autókra. A biztosító vizsgálati csoportja a rendőrséggel együttműködve vizsgálta a gyanús eseteket, mely során kiderült, hogy a legtöbb alkalommal fiktív autólopásokról volt szó. Sokszor a gépjárművet a tulajdonos tudtával/ megbízásából külföldre vitték, és ezt követően jelentették be a lopáskárt. A rendőrség 60 fő gyanúsított ellen csalás miatt folytatott eljárást, melynek során az „ellopott” járművek 10 százalékát megtalálták és visszaszállították külföldről. 1997-re a Suzuki márkájú autók lopásgyakorisága 6 százalékról 1 százalékra csökkent!” – mondja Horváth László.

A gépjármű-biztosítási csalások leggyakoribb esetei megrendezett autóbalesetek, valós balesetek bekövetkezése után visszamenőleges időponttal megkísérelt biztosítási szerződéskötések, fiktív gépjármű javítási számlák benyújtásai, illetve a jogos igénynél magasabb összegű kártérítés igénylések. A magyarországi vizsgálati csoport 2008-ban több mint 200 biztosítási csalást derített fel, és a jogalap nélküli, elutasított kárigények összértéke 550 millió forintot (2 millió euró) tett ki.

A vagyonbiztosítások területén a gépjármű-biztosítások mellett a legtöbb csalási kísérlet a tűzkárokhoz kapcsolódik, mert az elkövetők úgy vélik, hogy a tűz minden bizonyítékot elpusztít majd, és így könnyen hozzájuthatnak a nagy összegű kártérítésekhez. Az életbiztosítások tekintetében elkövetett csalásoknál gyakori a fiktív testi sérülésekre benyújtott kárigény, az orvosi dokumentációk meghamisítása, a súlyosan beteg biztosítottra megkötött életbiztosítások, illetve a lényeges körülmények szándékos eltitkolása.

„Az idei évben vezetünk be társaságunknál egy olyan „biztosítási csalás analitika” rendszert is, mely elemzi és értékeli a bejelentett káreseményeket, és a megfelelő kritériumok alapján azonnal jelzi a vélhetően gyanús eseteket, ezzel is segítve a visszaélések kiszűrését és felderítését.” - jegyzi meg Horváth László.

Néhány eset a közép- és kelet-európai országokban elkövetett biztosítási csalások közül:

  • Nagy összegű életbiztosítás megkötését követően egy asszony 2006-ban kárigényt nyújtott be Magyarországon azzal, hogy férje egy görögországi nyaralás során szörfbalesetben életét vesztette a tengerben. A kedvezményezett feleség több biztosítótársaságnál számos életbiztosítást kötött, összesen közel 100 millió forint (376.000 euró) értékű haláleseti szolgáltatással. A szolgáltatási összegek kifizetését minden biztosító elutasította és magánnyomozót kértek fel az eset kivizsgálására. A magánnyomozó megállapította, hogy a biztosított, aki állítólag életét vesztette, valójában egy farmon él Csehország vagy Szlovákia területén. A rendőrség a férfit és cinkostársait letartóztatta és Magyarországon vádat emeltek ellenük. A Generali által kifizetendő összeg közel 20 millió forint (75 000 euró) lett volna.
  • Csehország egy kieső részén egy Renault sofőrje fának ütközött. Habár az autó csúnyán összetört, a vezető sértetlenül szállt ki az autóból. Azonnal telefont ragadott, és fél óra múlva az összetört autót vontatóra rakták, majd sietve távoztak a helyszínről. Másnap a vontató az összetört Renault-val és annak sofőrjével visszatért, és lerakta az autót ugyanahhoz a fához, ahol előző nap a baleset történt. A sofőr ismét telefont ragadott, csakúgy, mint előző nap. Nem sokkal később ki is érkezett a rendőrség egy másik vontatóval. Hogy mire volt jó ez az egész? Amikor az autó vezetője fának ütközött, alkohol hatása alatt állt. Tudta, hogy kártérítési igényét így a biztosító elutasítja, és cascója egy fillért sem fizet majd. Másnap, amikor az alkohol kiürült a szervezetéből, visszatért a helyszínre, és ezúttal nem egy vontatós barátját, hanem a rendőrséget hívta. Azt azonban nem vette észre, hogy az esetnek - mindkét nap - szemtanúja is volt, aki a sofőr viselkedését felettébb furcsának tartotta...
  • 2009-ben Romániában egy közalkalmazottként dolgozó BMW-tulajdonos 8 000 euró összegű kárigényt nyújtott be a Generalihoz. Elmondása szerint a baleset úgy történt, hogy egy Citroen beleszaladt hátulról és nekilökte őt egy kerítésnek, melynek következtében a BMW eleje és hátulja is összetört. Minden javítást egy olyan szerviz végzett, mellyel a Generali korábban nem állt kapcsolatban. Az alapos vizsgálat során a Generali kiderítette, hogy a szerviz tulajdonosa maga a BMW tulajdonosa volt, míg a Citroent vezető személy az ő egyik alkalmazottja. A vizsgálat arra is fényt derített, hogy a gépjármű elején található sérülések közel egyévesek voltak, és azok javítását egy másik biztosítótársaság már megtérítette. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a balesetben résztvevő Citroent néhány nappal korábban vásárolták, azt is a Generalinál biztosították, és a Citroen tulajdonosa is bejelentette már kárigényét a biztosítóhoz.
feb
8

Pályázz energiatakarékos izzókra!

Címkék: pénz lakás spórolás forint háztartás megtakarítás
Szerző: szépszabóházi | 10:00 am
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

 

A nagy érdeklődésre való tekintettel még egy hétig lehet pályázni az energiatakarékos izzók cseréjére: a zöldtárca 2010. február 12-ig meghosszabbította az Izzócsere Program pályázatának végső beadási határidejét.

Az Izzócsere Program keretében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium európai uniós forrásból pályázat útján 230 millió forint értékben oszt ki energiatakarékos fénycsöveket nagycsaládosokat, időseket és óvodákat segítő szervezeteknek.A tornateremnyi energiatakarékos fénycsővel a támogatottak évente összesen 780 millió forintot takaríthatnak meg rezsijükből. Ezzel a légkört 23.900 tonnával kevesebb széndioxid szennyezi, 6.000 hektárnyi erdő menekül meg, és az erőműveknek 3,14 megawattal kevesebb áramot kell előállítaniuk.

 Mint ismeretes, a hagyományos égőknél a felhasznált energia mindössze 2 százaléka hasznosul világításként, a többiből a villanykörtét forrósító hő lesz. Ha egy család mindössze öt hagyományos, áramfaló égőt cserél energiatakarékos fénycsőre, egy évben 17 ezer forintot takaríthatnak meg a villanyszámlán.

A pályázat elérhető INNEN.

 

feb
5

Itt a szuperbruttó!

Címkék: pénz forint háztartás kiadás
Szerző: szépszabóházi | 5:06 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

 

2010. január 1-jétől az Országgyűlés által korábban elfogadott adótörvény-módosítások értelmében bevezetésre került a személyi jövedelemadózásban a köznyelvben szuperbruttósítás néven ismertté vált adóalap-kiegészítés.

 

A gyakorlati életben ezzel a változással elsőként a 2010. januári havi jövedelem, munkabér, megbízási díj kézhezvételekor vagy éppen a vállalkozói kivét,
kivét-kiegészítés kifizetésekor szembesülhetünk.

Az adóalap-kiegészítés nem más, mint az összes összevont adóalapba tartozó jövedelem (kivéveaz adóterhet nem viselő járandóságot) után az alábbi mértékkel megállapított összeg:

  • a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény szerinti társadalombiztosítási járulék általános mértékével (az idén 27 százalék), illetve
  • biztosítási kötelezettség hiányában az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény szerinti, az összevont adóalapba tartozó jövedelmet terhelő egészségügyi hozzájárulás mértékével (az idén szintén 27 százalék).

 

Az összevont adóalap része az adóévben adókötelezettség alá eső

  • önálló tevékenységből származó jövedelem, mint például az egyéni vállalkozói kivét, továbbá
  • nem önálló tevékenységből származó jövedelem, mint például a munkabér, valamint
  • egyéb bevételből megállapított jövedelem, mint például az értékpapír-átruházásból származó jövedelem, ezenkívül
  • átalányadózás esetén az egyéni vállalkozói, a mezőgazdasági kistermelői bevételből az átalányban megállapított jövedelem és
  • a fentebb említett adóalap-kiegészítés.

 

Abban az esetben, ha a magánszemély a jövedelem után társadalombiztosítási járulék, egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezett, akkor az adóalap-kiegészítés kiszámításakor jövedelemnek a megállapított összevont adóalapba tartozó jövedelem 78 százalékát kell figyelembe venni. Két esetben mégsem lehet ezt a csökkentést alkalmazni, mégpedig akkor, ha a magánszemély költségként elszámolja a társadalombiztosítási járulékot és az egészségügyi hozzájárulást, vagy ha azt megtérítették a számára.

Tehát, amint arra az Alkotmánybíróság döntésében is hivatkozott, a magánszemély nem a munkáltató által fizetett társadalombiztosítási járulék után fizet személyi jövedelemadót – hiszen az is korrigál, akinek nincs biztosítási kötelezettsége hanem az annak mértékével korrigált adóalap-kiegészítés után.

A szuperbruttósítás kapcsán még azt is fontos kiemelni, hogy habár 2010. január 1-jétől jelentős mértékkel emelkedtek az adójóváírás jogosultsági határai, de magát az adójóváírás összegét és annak jövedelemkorlátait is az adóalap-kiegészítéssel megnövelt értékek figyelembevételével kell megállapítani.

 

feb
5

''Facebook, iwiw, mondd meg nékem!''

Címkék: elosztó
Szerző: szépszabóházi | 5:04 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

 

Egy, az európai HR-sek körében készült felmérés eredményei szerint a munkaadókat képviselő szakemberek közel fele ellenőrzi az állásra jelentkezők online profilját mielőtt felvételéről döntene. Közel negyedük a közösségi portálokon tapasztaltak alapján utasított már el jelentkezőt.

Vigyázz, mit osztasz meg!

A Microsoft megbízásából három európai országban készült kutatás eredményei szerint az európai HR szakemberek 43 százaléka rendszeresen ellenőrzi az állásra jelentkezők online reputációját, mielőtt felvételéről döntene. Többségük internetes keresőn, közösségi portálokon, személyes weblapokon és blogokon keresztül próbál több információt megtudni a kandidálókról.

A német munkaadók 59, a britek 47, a franciák 23 százaléka használja fel az interneten elérhető információkat az álláshelyre jelentkezők értékeléséhez. Ezek az arányok magasak ugyan, de még így is elmaradnak az Egyesült Államok HR szakemberei körében mért 79 százalékos értéktől.

A kutatás szerint a megkérdezett európai cégek munkaerő felvételért felelős munkatársainak 23 százaléka utasított már el jelentkezőt online leellenőrzést követően. Ez az arány a brit szakemberek körében 41, Németországban 16, Franciaországban 14 százalék. Európa megint csak messze elmarad az amerikai szinttől, ahol a HR-es munkatársak 70 százaléka kosarazott ki potenciális jelentkezőt az internen talált információk alapján.

A szakemberek az elutasítás okai között említették, ha a jelentkező a munkaadó számára nem elfogadható üzenetet vagy kommentárt tett közzé valamely internetes felületen, vagy az önmagáról megosztott fotói, videói a cég számára nem vonzó életvitelre és magatartásra utaltak.

Lebecsülik az internet hatását

Bár a munkaadói oldal elég egyértelműen és következetesen használja a digitális médiát a jelentkezők értékeléséhez, a munkavállalók továbbra is alábecsülik online közösségi életük potenciális hatásait.

Bár a brit HR szakembereknek 41 százaléka utasított el jelentkezőt ilyen alapon, a megkérdezett helyi fogyasztóknak csak 9 százaléka gondolja úgy, hogy az önmagáról az interneten megosztott információk befolyásolhatják álláskeresési eredményeit. A francia és német munkavállalók valamelyest tudatosabbnak bizonyultak. A németek 13, a franciák 10 százaléka tart online jelenléte negatív megítélésének lehetőségétől.

feb
4

Vége a melegételes ''panamázásnak''

Címkék: pénz spórolás forint háztartás kiadás megtakarítás
Szerző: szépszabóházi | 3:58 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

Jogszabályokat sértettek eddig azok, akik melegétkeztetési utalványaikkal eddig hideg élelmet (kenyér, tej, cukor, stb.) vásároltak. Azonban a sokak számára ismert kiskapura ezentúl lesújt az APEH a törvény teljes szigorával.

 

Az APEH állásfoglalása az ügyben:

A meleg étkezés juttatása kedvezményes adózás mellett fő szabályként a következő szolgáltatások keretében, a meleg étkeztetést természetben juttató által történő közvetlen megfizetése, vagy a szolgáltatásokra beváltható utalványok, vagy korlátozott felhasználású készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (meleg étkeztetésre felhasználható vásárlói kártya) juttatása révén történhet:

  • étkezőhelyi vendéglátás keretében, amikor „az ital és helyszínen készített étel helyben-fogyasztásra történő értékesítése, gyakran a szórakoztatás valamilyen formájával együtt”történik,
  • munkahelyi étkeztetés keretében amikor „az étel és ital meghatározott személyek (pl. munkavállalók, tanulók) által igénybe vehetően, általában mérsékelt áron történő közvetlen értékesítése történik;
  • közétkeztetés keretében, amikor „a más helyen történő fogyasztásra központi konyhán készített étel értékesítése”történik (pl. munkahelyi melegítő konyhára történő kiszállítás, étlapról választott csomagolt étel-adagok kiszállítása).

A minősítés nem az étel hőfokához kötődik, hanem ahhoz, hogy juttatás révén valóban kizárólag étkezőhelyi vendéglátásnak, munkahelyi étkeztetésnek, vagy közétkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztás történjen akkor is, ha a fogyasztást a magánszemély a számára juttatott, utalvány-(kártya-)forgalmazók által rendszeresített étkezési utalványok beváltásával, vagy kizárólag ilyen fogyasztásra felhasználható készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel egyenlítik ki.

Olyan utalványt (kártyát) lehet tehát kedvezményes adózással juttatni, amely kizárólag az előbbi szolgáltatásokra váltható (cserélhető) be. Ennek megfelelően az utalványok (kártyák) elfogadója lehet:

  • a helyben történő kiszolgálással (önkiszolgálással) fogyasztást nyújtó vendéglő, étterem, kifőzde, munkahelyi étkezde,
  • az étel-kiszállítást szolgáltató vállalkozás,
  • az olyan büfé, látványpékség, grill-sütőde pizza-sütőde, helyben sütött, főzött húst, hústerméket kiszolgáló stb. kereskedelmi üzlet, vagy annak részlege, amely a meleg, illetve jellemzően melegen fogyasztható (melegíthető) ételek szolgáltatásán kívül más terméket nem forgalmaz, más szolgáltatást nem nyújt, vagy olyan kereskedelmi üzlet, amely megszervezi és ellenőrizhető módon működteti az utalványok (kártyák) előbbi szolgáltatásokra történő – más termékek forgalmazásától elkülönített – beváltását, felhasználását.

Ez azt jelenti, hogy az utalványok (kártyák) elfogadása pl. iparcikkek, élvezeti cikkek, vagy a felsorolt szolgáltatások keretén kívül értékesített élelmiszer-termékek, italok (a teljes felsorolás lehetősége nélkül: só, cukor, édesítők, édességek, cukrászati termékek, gabonafélék, száraztészták, pékáruk, rágcsálnivalók, olaj, zsiradékok, ízesítők, húsáruk, üdítők, kávé, tea, kakaó, tejtermékek, mélyhűtött-, előre csomagolt-, dehidratált-, konzerv- ételek, zöldség- gyümölcs stb.) nem vásárolhatóak.

Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló törvény 172. §-ának (15) bekezdése alapján, a magánszemélyt 50 ezer, más adózót (pl. az utalvány-elfogadót, vagy a kibocsátót, ha a felhasználhatóságot nem korlátozza) 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja.

 

Szerkesztő álláspontja: az APEH-nek tudnia kellett, hogy a munkahelyeken az év elején megtörtént a cafetéria egész éves elosztása, amin változtatni már rendszerint nem lehet.

Így akinek a munkahelyén nincs étkeztetés, az vagy hétvégente pizzázni jár vagy ha lakóhelyén nincs melegétkezésre lehetőség, egyszerűen elkölteni nem tudja az utalványt.

Az utalvány így sokak számára értéktelenné, nehezen (pazarlóan) elkölthetővé válik.
süti beállítások módosítása