feb
9

Beérett a direktbiztosítási modell

Címkék: pénz forint háztartás kiadás megtakarítás
Szerző: szépszabóházi | 7:48 pm
Email
ShareHozzáadom könyvjelzőimhez!

 

Beigazolta az előzetes várakozásokat a 2009-es kötelező kampány: az évi végi átkötési időszakban egy millió ügyfél cserélte le biztosítóját, amelyből mintegy 800 ezer a lakossági váltók száma.

 

A Genertel biztosító tavaly november-decemberben 75 ezer kötelező gépjármű felelősség-biztosítási (kgfb), és mellé több mint három ezer casco szerződést is kötött.
Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója szerint ez amellett, hogy az ügyfelek mostanra valóban megértették a direktbiztosítási modell lényegét, és kihasználják az ebből adódó előnyöket - azaz a társaság tanácsadók közbeiktatása helyett különféle direkt csatornákon értékesít minél gyorsabban, és egyszerűbben, az ebből adódó megtakarítás egy részét pedig át is engedi ügyfeleinek - köszönhető annak is, egyre nagyobb igényük van a komplex gépjármű biztosításokra, külön kgfb, és casco helyett.

A piacon uralkodó tendencia ugyan még mindig az, hogy a biztosító kiválasztásánál elsősorban az ár számít, évről-évre egyre fontosabb szempont annak háttere, és megítélése is. „A Genertelnél az átlagdíj 31 ezer forint volt, ez tavaly nagyságrendileg megegyezett az egy évvel korábbival, amely nem csak a kockázatviselési politikánk helyességét igazolja, hanem az ügyfélbizalom jelentős erősödését is.” – tette hozzá a vezérigazgató.

Számít a háttér, a megítélés, a szolgáltatás

Az online alkuszok jelentései szerint ugyanis ezeken a csatornán az ügyfelek 60 százaléka választotta a Genertelt akkor, ha az a legjobb díjat kínálja neki, 30 százalékban akkor is ráesett az autós választása, ha az csak a második legjobb tarifát ajánlja, és közel 10 százalékban még akkor is, ha csak a harmadikat.

A teljes piacból megközelítőleg 600 ezren váltottak online, ebből webes alkuszoknál mintegy félmillióan, míg a hagyományosan, azaz offline módon kötők száma 200 ezerre tehető a tavalyi kampányban. A Genertel biztosítónál az internetes kötések aránya több mint 90 százalék, igaz azok az ügyfelek az ügyfelek, akik online végeztek díjkalkulációt, gyakran vették igénybe call center segítségét is, majd a kötési folyamatot az interneten fejezték be.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloszto.blog.hu/api/trackback/id/tr531747400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása